Jellemzés

A közönséges vakondok teljes hossza 15–17 cm, amiből 2.5 cm-t a farokra kell leszámítanunk. Végtagjai nagyon rövidek és vízszintes helyzetűek. Nagyon széles keze a tenyerével mindig kifelé és hátrafelé fordul. Rövid kézujjai kötőhártyával vannak összekötve és széles, lapos, tompa élű, de erőteljes karmokkal fegyverzettek. A kicsiny és rövid lábak ujjai különváltak. Körülbelül mákszemnagyságú szeme éppoly távol fekszik az arcorr hegyétől, mint a fültől és teljesen a bundába rejtett. Az apró fülön nincs fülkagyló, van azonban egy kis bőrszegély, amely a hangjárat kinyitására és elzárására szolgál. Az egyneműen fekete, bársonyos szőrözet mindenütt nagyon tömött, rövid és puha; csillogó bajusz és szemsörtéi is rövidek és finomak. A nőstény karcsúbb, mint a hím, s a fiatal állatok kissé szürkések. Magyarországon a teljesen sárgásfehér vagy tiszta fehér színű példányok sem ritkák. Teljesen kopasz vakondokot is fogtak már.

Életmód

A vakondok nagyon könnyen ás. Miután hatalmas ásólapátjaival nekitámaszkodott a földnek, erőteljes nyakizmaival befúrja ormányát a laza talajba, s azután kezeivel félretolja és nagy gyorsasággal maga mögé szórja a föltúrt törmeléket. Fő ásószerve természetesen lapát alakú, kezei erős karmokkal ellátottak, mert, kivált keményebb talajban, csak ezek segítségével hatolhat előre, míg fejét ezalatt annyira visszahúzza, hogy ez valósággal eltűnik a törzsben. Fejét főként mint vetőlapátot használja. Ha a járatban a kiásott föld fölhalmozódik, a vakondok a földfelszín irányában kezd ásni, s ezen a kürtőn át – fejének erős lökéseivel – nyomja ki a földet. Ez a vakondtúrás keletkezésének oka és módja.

A vakondok nem tart téli álmot, mint némely más rovarevő, hanem éjjel-nappal örökös mozgásban van, követi a gilisztákat és a rovarokat, akár a föld mélye, akár a föld felülete felé. Nem ritkán láttak vakondokokat túrásokat felhányni friss hóban vagy mélyen befagyott talajon, és a puha hó alatt, közvetlenül a jeges talajon gyakran nagy vándorlásokat tesznek. Néhány vakondokvadász már régebben is beszélte, hogy téli készleteket is gyűjtenek a vakondokok; nagymennyiségű gilisztát megcsonkítanak, nem éppen életveszélyesen, és azt is mondották, hogy szigorú télen ez az éléskamra gazdagabb, mint enyhe télen. A giliszta-készlet gyűjtésének más magyarázata alig képzelhető, mint az, hogy a vakond télen, fagyos időben nem tud vadászfolyosókat ásni; tehát élelmiszerkészletre van szüksége.

Elterjedés

A vakondok elterjedési köre egész Európán kívül Észak-Afrikára, s Ázsián keresztül Japánig terjed. Az Orkney és Shetland szigeteken, valamint a Hebridák nagyobb részén és Írországban egészen hiányzik. Ázsiában felmegy az Amurig és délen a Kaukázusig; az Alpesekben 2000 m magasságig nyomul föl. Mindenütt közönséges, s ahol nem üldözik, meglepő módon szaporodik. Tartózkodási helyét ő maga árulja el, mert állandóan új túrásokat hány fel, hogy megélhessen. Ezek a halmok vagy túrások jelölik mindig vadászterületének irányát és kiterjedését. Nagy falánkságánál fogva ezt állandóan nagyobbítani kell, s így földalatti járatain állandóan dolgoznia kell.

Lakhely

A lakás minden körülmények között biztonságot nyújt a vakondoknak, s ezért ez a rendes tartózkodási helye, ha nem jár a tápláléka után. A futófolyosó szélesebb, mint az állat maga, úgyhogy benne gyorsan és kényelmesen haladhat; kívülről nem tűnik ki a földhányások által, mint a többi folyosó, mert a föld az oldalaihoz van nyomva és tapasztva. Ez a folyosó gyors és kényelmes összeköttetésül szolgál a vadászterülethez. Nem ritkán más föld alatt élő állatok: mint cickányok, egerek vagy békák is igénybe veszik, de őrizkedniük kell attól, hogy a vakondokkal találkozzanak. Kívülről felismerhető, hogy fölötte a növények kiszáradnak és fölötte a föld egy kissé süllyedt. Ilyen futó folyosók nem ritkán 30–80 méter hosszúak. A vadászterület többnyire messze fekszik a lakástól. A vakondokok vadászterületüket rendesen naponként háromszor járják be: kora reggel, délben és este. Így tehát a kis állat naponként hatszor teszi meg az utat a főfolyosó hosszában. Ha tehát ennek helyét kinyomozzuk, néhány óra alatt egész biztosan foglyul ejthetjük a vakondokot.

Az építmény belseje nem áll ugyan a szabad levegővel közvetlen összeköttetésben, de azért a vakondtúrások göröngyei között elegendő mennyiségben juthat be. Miután a vakondoknak a levegőn kívül még sok vízre is van szüksége, külön folyosókat ás magának, amelyek tócsákhoz vagy patakokhoz vezetnek. Ahol ilyenek nincsenek, aknákat készít, amelyekben az esővíz meggyűlik. A vakondok ezekben az aknákban egész biztosan kúszik le és föl. Nedves időjárásban kútjai színig megtelnek vízzel, sőt némely talajban még szárazság idején is. Mennyire kell a vakondoknak a víz, kitűnik abból, hogy nagy szárazság idején a vízhez vezető folyosón nagyon sok vakondokot lehet elfogni.

Mozgás

Általában az állat mozgása sokkal gyorsabb, mint hinnénk. Nemcsak a folyosókban, hanem a föld felületén is, ahol pedig nem otthonos, aránylag nagyon gyorsan fut. A folyosókban állítólag oly gyorsan mozog, mint egy ügető ló. A vízben is, mint észrevették, otthonos, és tudunk esetekről, hogy nemcsak széles folyókat, hanem tengerszorosokat is átúszott. Miután azonkívül még a széles patakok medre alatt is alagutat ás és a másik parton tovább dolgozik, elterjedésének nincs tulajdonképpen akadálya és idővel minden alkalmas helyet biztosan fölkeres. Általában véve a közönséges vakondok éjjeli állat, de kivételesen önként is a napfényre jön.

Táplálkozás

A vakondok főtápláléka gilisztákból és álcákból áll. A gilisztákon és álcákon kívül megeszi még a bogarakat, nevezetesen cserebogarat, ganajtúróbogarat, lótetűt, és minden más rovart, amelyet elér, sőt csigák és ászkák is nagyon ínyére valók. Rendkívül finom szaglásával könnyen kiszimatolja őket, a szerint, amint ők maguk haladnak. De nemcsak az ő építményein belül vadászik, hanem időről-időre a föld felületéről, sőt a vízből is hoz magának zsákmányt. Az a cickány, földi pocok, a béka, a gyík, a sikló, amely beletéved birodalmába, el van veszve.

Itt-ott még a földön fészkelő madarak fiókáit is fölfalja. Mint dögevőt is megfigyelték már a szabadban a vakondokot. Egyszer a megfigyelő tíz vakondokot helyezett el egy szobába minden táplálék nélkül. Néhány óra múlva az erősebb kezdte üldözni a gyengébbet; másnapra ezt felfalták, s ez így ment tovább, míg végre csak kettő maradt, s ezekből is az egyik a másikat felfalta volna, ha nem kaptak volna táplálékot.

Egy kutató a vakondoknak egy teljes erőben levő keresztes vipera fölött való győzelméről számol be. A párviadal a földszínen folyt le, s jóformán egészen azt a képet nyújtotta, amelyet a vipera–sündisznó párharcáról szoktak rajzolni.

Érzékelése

Elfogott vakondokokon is pontosan lehet érzékeik élességéről meggyőződést szerezni. A szaglás képessé teszi az állatot a táplálék felfedezésére anélkül, hogy azt látná vagy érintené, és eredményesen vezeti szövevényes folyosóin keresztül. A hegyes, rendkívül mozgékony orr egyúttal tapogató eszközül is szolgál a vakondoknak. Ezt főleg akkor látja az ember, ha a vakondok véletlenül a föld felületére jön, és itt keres olyan helyet, amely a beásásra alkalmasnak látszik. Sietve ide-oda futkos, és tapogatódzva vizsgálja a talajt, mielőtt hatalmas ásó szerveivel munkába kezd. Serény ásása közben is az orra állandó előőrs minden irányban.

Hallása is kitűnő. Külső füle nincs, de keskeny járataiban ez csak útjában volna. A földben különben az egész test, mint külső fül működik, miután tudvalevőleg a föld jobban vezeti a hangot, mint a levegő. Hogy az ízlelés mögötte áll a hallásnak, már a táplálék sokféleségéből és a vakondok falánkságából következik. Ha a szemét akarja használni, azonnal széjjel és hátra igazítja a szemeket körülvevő szőröket és mutatja a kicsiny, sötéten fénylő gömböcskéket, amelyeket most erősen előretol, hogy annál jobban használhassa őket.

Szaporodás

Már az eddigiekből is látszik, hogy a vakondok nagyságához viszonyítva, valóban szörnyű ragadozó állat. Ennek megfelelnek szellemi képességei is. Vad, rendkívül dühös és tulajdonképpen egyetlen lénnyel sem él békességben, kivéve nőstényét, s ezzel is csak a nász ideje alatt, s amíg a fiatalok kicsinyek. Az esztendő többi részében semmi más élőlényt nem tűr közelében, még kevésbé egy lakótársat az építményében, bármely fajból való legyen. A párosodás idején más élet folyik. A szerelmes hímek és nőstények éj idején gyakran elhagyják lakásukat, a földön ide-oda cirkálva, más-más vakondokpalotákat keresnek fel, hogy ott látogatásokat tegyenek. Ha szerelmes hímek találkoznak, dühös harc fejlődik ki köztük. Végre, sok harc és civódás után a hím párt szerez magának. Újabb harcok árán a két mogorva remete végre megszokja egymást. Ekkor együtt ásnak közös közlekedési és vadász-folyosókat és a nőstény fészket készít fiai részére. Körülbelül négyheti vemhesség után 3–5 vak kölyköt ellik a nőstény ebben a fészekben, fiai az összes emlősök kölykei között a leggyámoltalanabbak. Eleinte csupaszok és vakok s körülbelül akkorák, mint egy nagyobbacska bab. De már a legfiatalabb korukban ugyanazt a falánkságot mutatják, mint szüleik, s azért nagyon gyorsan nőnek. Az anya legnagyobb odaadással gondozza csemetéit, és nem retten vissza semmi veszélytől, ha megmentésükről van szó. Körülbelül 5 hét múlva elérik az öregek fél nagyságát, de még mindig a fészekben laknak és az öregektől várják a táplálékot, amelyet hihetetlen mohósággal költenek el.

Haszna/Kára

Hasznosságáról vagy kártékonyságáról Rörig, aki ezt a kérdést szabatosan megoldani igyekezett, a következőket mondja: „Etetési kísérleteim szerint a vakondok összsúlyának több mint 1 1/2-szeresét eszi meg naponként. Ez száraz anyagban, az élősúly 22%-a. Ez állatok hatalmas táplálékigénye következtében sehol sem lehet túl sok belőlük, mert úgyis csak ott jelennek meg nagyobb számmal, ahol a táplálék bőségben található, s ahol ez megcsappan, onnan mindjárt elmenekülnek. Igaz, vannak esetek, amelyekben jelenléte, ha nem is egyenesen káros reánk nézve, mégis zavaró és alkalmatlan, úgyhogy jogos az ellene való védekezés. Fiatal ültetvényekben, vagy kertekben és melegágyakban, melyekben értékes növényeket gondoznak, sokat közülük tönkre tesz, mert ásása közben gyökereiket meglazítja és elszáradnak. Jól gondozott pázsitterületeken, ahol a vakondtúrások a szemet sértik, úgy esztétikai, mint gyakorlati okok és tekintetek jogosan száműzik onnan az ásó állatot. Mindez megtörténhetik a nélkül, hogy őt el kellene pusztítanunk; mert egészen biztosan ható eszközök fölött rendelkezünk, hogy onnan távol tarthassuk, ahol nekünk alkalmatlan. Bizonyos területeket, amelyektől állandóan távol kell őt tartanunk, legjobb keskeny, lehetőleg mély árokkal körülvenni, melynek fenekén üveg- és cserépedény-cserepek vannak, vagy petróleum és víz keverékével (1:2000) megöntözzük, hogy minden betolakodó ellen védve legyen. Melegágyakat azáltal védünk meg, hogy feneküket apró szemű dróthálóval béleljük ki, vagy pedig a talaj és a trágyakéreg közé egy sor borókaágat rakunk be, ez utóbbiak tövisei az ásásban akadályozzák. De semmi körülmények között gátakban és töltésekben megtűrni nem szabad, mert folyosói által a víznek egyenesen utakat nyit, s ily módon már gátszakadásokat vagy legalább is nagyobb gátrombolásokat okozott. A mezőkön és réteken azonban ott kellene hagynunk, s azt a kis fáradságot, mellyel a túrásokat elsimítják, vagy a folyosók fölött a földet ismét összenyomják, nem kellene sajnálni.”

Ahol a szükség előáll, hogy a vakondokat eltávolítsuk, ott nem fognak hiányzani a hatékony eszközök sem; el lehet űzni, de nem kell megölni, s nagyon rokonszenvesen hat, hogy kertész körökben is ezt az eljárást ajánlják, pedig nekik volna elsősorban okuk a vakondokra haragudniuk. Így az egyik kertész beérte azzal, hogy 4 kenderszőrből formált és terpentinnel itatott gömböcskét helyezett el a főfolyosó 4 helyén, mégpedig teljes eredménnyel, mert a vakondok többé nem jött. Ugyanezt a hatást érték el mások petróleummal itatott rongyokkal. Ennek az lehet a magyarázata, hogy egyfelől ezek az illatok nagyon bántják a vakondok túlérzékeny orrát, másfelől pedig mindkét szer átható illatának körében nem képes zsákmányt szimatolni.

De mindentől eltekintve sincs szükségünk rá, hogy olyan nagyon ellene legyünk a vakondoknak, hisz van neki az emberen kívül elég üldözője. Görény, menyét, bagoly, sólyom, ölyv, holló és gólya mind lesben áll, mikor túrását felhányja; a kis menyét és üldözi, mint már említettük, még saját otthonában is. Csak a róka, nyest, a sündisznó és a nevezett madarak eszik meg; a többi ellenség csak megöli és otthagyja.

Egyéb

A vakondok bundáját rövid ideig fölkapta a divat, e prém népszerűsége azonban hamarosan megszűnt.

Rokonsága

A mi közönséges vakondokunkon kívül Közép-Itáliában a rómait (Talpa romana), Dél-Európában és a Kaukázusban a vakot (Talpa caeca) különböztetik meg.

A Talpa nembe tartozó fajok ősmaradványainak egész sora került már eddig napfényre Francia- és Németország miocén-rétegeiből. A felső-eocénből pedig egy kevésbé kiszélesedett karcsonttal jellemzett nem, a Protalpa került elő.